Az öt legjobban fizetett szakma: ennyit lehet keresni diploma nélkül
Évről évre nő a verseny a felsőoktatási helyekért, így egy kevésbé jól sikerült érettségivel könnyen le lehet maradni...
Évről évre nő a verseny a felsőoktatási helyekért, így egy kevésbé jól sikerült érettségivel könnyen le lehet maradni...
Ezer állásajánlat közül válogathatnak azok, akik fizikai munkát keresnek - írja a Profession.hu.
Nem feltétlenül kell egyetemet vagy főiskolát végezni ahhoz, hogy jól fizető állást szerezzetek - legalábbis az...
Interjút adott a New York Times-nak Laszlo Bock, a Google személyzeti igazgatója, aki azt mondta, nyitottak azok felé...
„Nemrég fejeztem be a gimnáziumi tanulmányaimat. Úgy volt, hogy továbbtanulok valamelyik főiskolán vagy egyetemen, de sajnos nem jött össze, pedig elég jó lett az érettségim, meglett volna a kellő pontszám, de a családom anyagi helyzete miatt kénytelen voltam állás után nézni a tanulás helyett. Sajnos nagyon hamar szembeültem vele, mennyit ér egy frissen érettségizett fiatal a munkaerőpiacon. Gyakorlatilag semmit” – olvasható a Munkahelyi Terror blog legfrissebb bejegyzésében.
Egyre kevesebb brit szülő tudja finanszírozni gyermekei egyetemi tanulmányait – egy friss kutatás szerint a következő években jelentősen csökkenthet a felsőoktatási intézménybe felvételizők száma.
Furcsa ösztöndíjat alapított a PayPal társalapítója, Peter Thiel: olyan diákoknak ad százezer dollárt, akik félbehagyják középiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat, és inkább saját vállalkozásba kezdenek.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.